Szteroid elhagyása lupusz mellett – az én történetem a tudatos gyógyulásról

Szteroid(kortikoszteroid) – amikor a gyógyszer hatása túl nagy árat követelt tőlem

Fontos!

Semmiképp sem buzdítok senkit arra, hogy önállóan hagyjon abba gyógyszert!

Én orvosi felügyelet mellett kezdtem el csökkenteni a szteroidot,

és Plaquenilre váltottunk.

Az, amit itt leírtam, a saját tapasztalatom, nem orvosi tanács.

Nem gyógyítok, nem ígérek csodát.

Csak segítek, támogatok, és megosztom,

hogyan kezdtem el visszaszerezni önmagam.

Amikor azt hittem, csoda történt

Nem diagnózissal kezdődött, hanem kórházzal.

Hosszú, elhúzódó gyulladásos folyamat után végül annyira rossz állapotba kerültem,

hogy bent tartottak, és gyógyszert kaptam.

Mondták, mi a neve — szteroid(kortikoszteroid) —, de nem kérdeztem semmit.

Nem telt el egy óra, amikor egyszerűen megszűnt minden fájdalom.

A testem addig tele volt gyulladással, lüktetéssel, égető érzéssel.

A testem elernyedt, a fájdalom eltűnt.

Azt éreztem, mintha csoda történt volna.

A szó legszorosabb értelmében.

Úgy éreztem, visszakaptam az életemet.

Onnantól kezdve szedtem a szteroidot.

Nem kérdeztem semmit – működött, hát miért ne szedném?

Pár hónapig tényleg minden rendben volt.

Újra tudtam mozogni, enni, élni.

Aztán lassan elkezdtek megváltozni a dolgok.

A tükörben egy idegen arc nézett vissza: puffadt, vízzel telt, fáradt.

És elkezdtek visszatérni ugyanazok az érzések és gondolatok,

amelyek a legsúlyosabb depresszió idején kísértek.

Nem én hívtam őket – a szteroid hozta vissza őket. De mivel már ismertem ezeket az érzéseket, tudtam, hogy ez most nem belőlem jön.

Ez volt az a pillanat, amikor tudtam: meg kell értenem, mi történik velem.

Elkezdtem utánanézni a gyógyszernek.

Először csak kíváncsiságból, aztán egyre mélyebbre ástam.

És amikor elolvastam a mellékhatásokat, szinte mindet magamra ismertem.

A lista 60–70 százaléka rólam szólt.

És ott, akkor értettem meg

Ha ezt az utat folytatom, előbb-utóbb a szteroid mellékhatásaira is gyógyszert kell szednem, majd a mellékhatások mellékhatásaira is újabb gyógyszert. Így egy ördögi kör alakulna ki, ahol végül gyógyszerről gyógyszerre élnék.

Ott döntöttem el: elég. Mert a gyógyulás nem jelentheti azt, hogy közben elveszítem önmagam.

Amikor a test szólt helyettem

Ahogy teltek a hetek, a testem egyre hangosabban jelezte,

hogy ez így nem mehet tovább.

A változások nem voltak aprók – látszottak.

Testsúlynövekedés, vízvisszatartás, étvágy, puffadás,

hajszálértágulatok, csontritkulás, izomgyengeség,

hangulatingadozás, szorongás, depresszió jelei,

sírás, érzékenység, memóriazavar, „nem vagyok önmagam” érzés,

májterhelés, gyomorfájdalom, emésztési zavarok.

Ezek mind megjelentek nálam.

De ami a legrosszabb volt, az nem a tükörkép —

hanem az, hogy belül is elidegenedtem saját magamtól.

A felismerés

Azt mondták, a lupusz mindent megtámad:

a csontokat, a bőrt, az izmokat, a szerveket.

De én elkezdtem másképp látni.

Szerintem nem csak a lupusz dolgozott bennem, hanem a szteroid is.

A kettő együtt.

A lupus elindította a folyamatot, a szteroid pedig felerősítette,

és együtt építették rám az újabb diagnózisokat.

De ez az én tapasztalatom.

Nem orvosi tény.

Nem állítok semmit – csak elmondom, hogyan éltem meg.

A váltás az első lélegzet

Természetesen hallottam a sokaknak ismerős mondatot: „Ha teljesen elhagyja, fennáll a veszélye, hogy újra aktívvá válik a lupusz – csak sokkal rosszabbul, mint előtte.” Igen, ijesztő volt, de valahogy nem engedtem, hogy a félelem vezessen. Nem hittem el, hogy ez az egyetlen út. Tudtam, hogy a testem reagál rám, és ha én változom, ő is változni fog. Egy cél volt előttem: nem lesz súlyosabb, mert most már én vagyok a főnök. Hosszas könyörgés után végül engedték, hogy csökkentsem a szteroidot – lassan, fokozatosan, orvosi kontroll mellett. És végül Plaquenilre váltottunk.

Ez volt az első pillanat, amikor éreztem: visszakaptam az irányítást.

Nem egyik napról a másikra történt, de a testem fellélegzett.

Minden nap egy kicsit több lettem újra önmagamból.

Hogyan kezdtem „lepucolni” magamról a szteroidot?

Fizikailag

Lassan, orvosi kísérettel csökkentettem az adagot.

Elkezdtem tisztítani az étrendet – de nem radikálisan, hanem érzéssel.

zöld smoothie(turmix), főtt zöldségek, levesek, rizs, csirkemell, víz

kevesebb cukor, kávé, alkohol.

Mozgás: nem sport, hanem kapcsolódás a testemhez – séta, nyújtás, légzés,tollas.

Tudatilag

Minden nap tükörgyakorlat:

„Ez a test túlélte. Most én jövök.”

Nem a tüneteket figyeltem, hanem a jeleket.

Megtanultam: a testem nem ellenség, hanem tükör.

Lelkileg

Megengedtem a visszaeséseket.

Nem akartam többé tökéletes lenni.

Megértettem, hogy a gyógyulás nem egy egyenes vonal,hanem hullámzás – de minden hullám egyre feljebb visz.

Ma, 2025-ben – a jelen állapot

Ma tünetmentes vagyok.

A Plaquenil adagja is már le van csökkentve,

és a következő időszakban derül ki,

hogy egyáltalán szükség lesz-e még rá.

Az orvos ismét elmondta:

„Ha teljesen elhagyja, fennáll a veszélye, hogy újra aktívvá válik a lupusz –

csak sokkal rosszabbul, mint előtte.”

És tudod mit?

Ez a mondat régen összetört volna.

Ma már tudatosan kezelem.

Ez csak egy félelem, és a félelmet meg lehet tanulni kezelni.

A tudatosság nem azt jelenti, hogy nem félünk,

hanem azt, hogy nem a félelem irányít.

Mindennek a legfontosabb része: a tudatosság.

Tudatosan kell hinni abban, hogy képesek vagyunk rá.

Hogy meg tudjuk csinálni.

Még ha nem is ma azonnal.

De meg fogjuk.

Zárszó

A gyógyulás számomra nem azt jelentette,

hogy eltűntek a diagnózisok.

Hanem azt, hogy végre értem, mit üzen a testem.

Nem a gyógyszer lett az ellenségem,

hanem az, hogy sokáig nem kérdeztem semmit.

Ma már tudom: a tudatosság az igazi terápia.

Ha ismersz valakit, akinek segíthet ez a történet —

oszd meg vele.

Lehet, hogy pont most van szüksége rá, hogy meghallja:

nem őrült, nem reménytelen, és nincs egyedül.

Írta: Csernay Éva

Tapasztalati Életstratéga